Ismered ezt az idézetet?
„Ha elméd határait egy új élmény kitágította, akkor onnan már soha nem tudsz a régi dimenzióba visszajutni.”
Pontosan ez történt velem is 3 hónappal ezelőtt…
A bemutatkozó cikkemben írtam már neked arról, hogy a férjem régóta szenvedélyes önfejlesztő. Évek óta nyomon követi több neves motivációs tréner és vállalkozókat segítő coach munkásságát.
Így történt, hogy tavaly októberben jelezte, lesz egy rendezvény 2019. január 10-11-én Budapesten, a neve Évindító Célkitűző Edzőtábor, amire szeretne elmenni. Megkérdezte, elkísérném-e?
Mivel iszonyatosan besokalltam már a mindennapoktól és szerettem volna kicsit kimozdulni itthonról, azonnal igent mondtam. Megmondom őszintén, pontosan azt sem tudtam, miről fog szólni az egész, ki fog vigyázni a gyerekekre, csak azt éreztem, hogy mindennél nagyobb szükségem van most egy kis kikapcsolódásra.
A szüleim bevállalták a gyerekeket, amit ezúton is köszönök nekik.
Ahogy az lenni szokott, természetesen a nagyobbik fiunk lebetegedett indulás előtti nap, de végül mégis el tudtam menni.
Sosem gondoltam volna, hogy más emberként fogok hazatérni ezután a két nap után, és itt egy új élet kezdődik….
Az edzőtáborról annyit érdemes tudni, hogy idén rendezte meg 11. alkalommal Pongor-Juhász Attila, vállalatfejlesztési coach, és csapata. A tréning alapvetően vállalkozóknak szól, de szerintem egy átlagembernek is eszméletlenül hasznos. A helyes célkitűzésről és a célok megvalósításának hogyanjáról szól. Idén közel 650 fő jelentkezett az eseményre.
Miután leküzdöttük a Szeged-Budapest távot és megkaptuk a nyakpasszt, elkezdődött a program.
Az első 3-4 órában folyamatosan könnybe lábadt a szemem. Csak azt mondogattam magamnak, hogy:
- Kriszti, mi van veled?
- Miért akarsz már megint bőgni?
- Ezért jöttél, hogy pityogjál, mint egy kislány?
- Szedd már össze magad!!!
Nem értettem, miért kerülget a sírás, mi ez az érzés.
Azóta sokat gondolkodtam rajta és rájöttem, az volt az oka, hogy:
- végre csak magammal foglalkoztam,
- a gondolataimra figyeltem,
- a saját céljaimat tűztem ki,
- és ez a két nap végre csak rólam szólt.
Meg sem tudtam mondani, mikor volt ilyen utoljára.
A kétnapos tréningről célokkal tértem haza.
Bár még mindig van mit tökéletesíteni a céljaim megfogalmazásán, de végre vannak és kezembe vettem az életem irányítását.
Hogy mi változott?
Az elmúlt 3 hónapban 7 önfejlesztő könyvet olvastam el, amire rendkívül büszke vagyok. Korábban is olvastam néha, de nem ennyit, és sajnos azok sem hasznos könyvek voltak.
Régebben minden szabad percemet a telefonom nyomkodásával töltöttem. Folyamatosan nézegettem a Facebook hírfolyamom, olvastam a bulvárhíreket, csak, hogy teljen az idő. Most már inkább tanulásra használom az okostelefonom is. Hasznos videókat nézek, olyan cikkeket olvasok, amikből tanulok.
Attilától hallottam először a szokásaink fontosságáról. A napokban készítettem egy listát arról, hogy milyen új szokásokat fogok kialakítani azért, hogy jobb emberré váljak és közelebb kerüljek a céljaimhoz. A megvalósításhoz hozzá is kezdtem. Azt olvastam, hogy egy új szokás felvételéhez 21 napra van szükség. Az egyszerűség kedvéért én 30 napos periódusokban gondolkodom. Ilyen időközönként fogok bevezetni egy új szokást a mindennapjaimba.
Elkezdtem gyakorlatban alkalmazni a pozitív gondolkodást is, és beigazolódott, hogy az, hogy hogyan érzem magam, nagymértékben függ a gondolataimtól és a hozzáállásomtól. Csak egy példa, hogy jobban értsd:
Mióta édesanya lettem átlagosan 3-szor ébredek egy éjszaka. Ha a kisebbik fiam jól is alszik, ami elég ritka, a nagyobb biztos, hogy éppen megijed valamitől és szól, hogy menjek, mert fél. Ha éppen egyik se keltene fel, akkor már megszokásból ébredek, hogy betakarjam őket. Szerintem ez minden anyának ismerős.
A nem alvásra próbálok másképp tekinteni. Tudomásul vettem, hogy ez most egy ilyen időszak az életemben, de egyszer úgyis jobb lesz. Attól, hogy folyamatosan nyavajgok a fáradtság miatt, még nem lesz jobb. Természetesen ettől még ugyanúgy kialvatlan vagyok. Eljön az a pont, amikor muszáj egy kicsit pihennem a gyerekkel délután, de maga a düh, ami emiatt bennem volt, elszállt.
Sokkal boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mióta máshogy gondolkodom.
Megváltozott az időhöz való viszonyom is. Sokkal tudatosabban megtervezem a napom. Én is számtalanszor mondtam már, hogy semmire sincs időm, de mióta jobban átgondolom a teendőket és priorizálok, sokat javult a helyzet.
A háztartás vezetése, és a gyerekek ellátása mellett is átlagosan napi 2 órát a céljaimért dolgozom (van, amikor többet, van amikor kevesebbet, attól függ, milyen passzban vannak a gyerekek), pedig azt hittem, hogy segítség nélkül ez lehetetlen. Próbálom a lehető legtöbbet kihozni a napjaimból és ez rendkívül motiváló.
Az, hogy elengedtem a múltat és jövőbe tekintek, a céljaim megvalósításán dolgozom, eltereli a figyelmem a hétköznapi problémákról. Ezáltal kevesebbet morgok és kiabálok a kicsikkel, valamint ritkábban halogatom a tennivalókat. (E téren azért még van hova fejlődni! 
) A célok lebegnek a szemem előtt és végre újra motivált és lelkes vagyok.
Összegezve az elmúlt 3 hónapot, azt kell mondanom, hogy elindultam a jó nővé válás útján. Büszke vagyok az apró kis sikereimre.
A Évindító Célkitűző Edzőtábort Attila azzal zárta, hogy könnyű motiváltnak lenni, míg a rendezvényen ott vagy. A hatása tart még néhány napig, de aztán ….
Eljön a hétfő…
Jelentem, 3 hónap elteltével nálam még mindig nincs hétfő és ezért örökké hálás leszek a férjemnek, hogy elhívott erre a rendezvényre, Attilának és csapatának, és önmagamnak, hogy elindultam a változás útján.
Ha 3 hónap alatt ennyi csoda történik, mi jöhet még 1-3-5 év alatt?
