Ki vagyok én és miért írok blogot?

Szia!

Kriszti vagyok Szegedről és ez itt a legújabb szenvedélyem, életem első blogja. 😊

Rólam annyit érdemes tudni, hogy egy 4 és egy 2 éves kisfiú anyukája vagyok. Korábban egy nagy telekommunikációs cég értékesítési tanácsadója voltam. Jelenleg legfontosabb feladatom a gyereknevelés és a háztartás vezetése.

Hogyan határoztam el magam, hogy blogot indítok?

Férjem évek óta szenvedélyes önfejlesztő és ez, mint kiderült ragályos. 😜

2018. decemberében kezembe adott egy évrendező füzetet, amit kitöltöttem és ekkor ébredtem rá arra, hogy:

Telnek-múlnak a hónapok és én csak hanyatlok, sehova se fejlődök. Mikor erre rájöttem rettenetesen csalódott voltam… 😔

Leginkább önmagamra haragudtam, amiért hagytam, hogy így legyen.

32 évesen ott tartok, hogy van két gyönyörű gyermekem, egy csodálatos férjem, akit 13 éve szeretek, és egy hangulatos kis családi fészkünk… Sokan erre biztosan azt mondják, hogy mindened megvan, ami fontos. Igen, mindennél jobban szeretem őket, de…

Ennek ellenére én mégsem vagyok elégedett, mert úgy érzem, hogy én, mint ember, mint nő, mint gondolkodó lény, teljesen megszűntem és csak az anya maradt belőlem.

Ezen fogok most változtatni!

Célom ezzel a bloggal, hogy kihozzam magamból a maximumot mind külsőleg, mind belsőleg.

Nem szeretnék beletörődni abba, hogy egy anyának mindig saját maga az utolsó, mindenki más sokkal fontosabb. Hiszen, ha mi nem vagyunk jól, akkor a család sincs rendben.

Ez lesz életem első igazi befektetése ÖNMAGAMBA.

Szeretnék 

Ha kíváncsi vagy az utamra, szeretnél Te is többet kihozni a GYED, GYES alatt otthon töltött időből, mert nem elégít ki a mindennapos játszótéri csevej a gyerekekről, úgy érzed leépülsz agyilag, akkor csatlakozz hozzám! Mindent megteszek azért, hogy ne unatkozz és Te is sokat tanulj azzal, hogy követsz. 🙃

Christina Aguilera mondta egyszer: “Nőnek lenni jó, jó nőnek lenni meg pláne!”. Szerintem a legtutibb kombó, mikor Anya a jó nő!!!

Barátsággal:

Kriszti 💗

szerző: kriszti

Köszönöm, hogy elolvastad! Amennyiben most jársz itt először, olvasd el a bemutatkozásom is ide kattintvaHa tetszett az írásom és úgy gondolod, hogy másoknak is hasznos lenne, akkor kérlek oszd meg az alábbi lehetőségek valamelyikén:

Szólj hozzá